Igyekeztünk a legjobbat kihozni magunkból, hogy a legtöbbet adhassuk nektek. Mi csak annyit kérünk, hogy vigyázzatok rá, hogy ha legközelebb jöttök a Kiskovászba, ugyanilyen szép állapotban és magas színvonalon tudjuk biztosítani a nyugodt pihenésetek. Ehhez megírtuk a Kiskovász Pajta & Inn házirendjét, melyet kérünk, tartsatok be.

SZÁLLÁS

A szállást az érkezés napján 14:00 órától tudjátok elfoglalni. Az érkezésetek várható idejét kérjük előre jelezzétek, mert mi csak akkor tartózkodunk a helyszínen, mikor titeket köszöntünk, illetve a pihenésetek végén elbúcsúzunk tőletek.

A Kiskovász kulcsait az érkezés napján, előre egyeztetett időpontban vehetitek át. Ez történhet személyesen, vagy a szállásnál elhelyezett széfben tárolt kulcs kivételével. Amennyiben nem tudunk jelen lenni, mikor megérkeztek, abban az esetben a széfhez tartozó kódot SMS-ben küldjük meg.

Korai check-in és check-out a foglaltság függvényében, felár ellenében lehetséges, a foglaláskor kérlek jelezzétek.

A Kiskovászt a kijelentkezés napján 10:00 óráig kell elhagynotok.

Legyetek tekintettel a kerti állatkákra, egymásra, a szomszédokra és a falu nyugalmára, és 23:00-8:00 között tartsátok be az éjszakai csendet.

A Kiskovász teljes területén szállóvendégeknek TILOS bulikat, rendezvényeket tartani!

 

TRANSZFER

Felár ellenében el tudunk hozni Pápáról benneteket, ha esetleg vonattal, vagy busszal érkeznétek.

 

DOHÁNYZÁS, GYERTYA, FÜSTÖLŐ HASZNÁLATA

Az épületben dohányozni, valamint füstölőt, gyertyát, mécsest használni szigorúan TILOS. Amennyiben dohányzol, azt a tűzrakóhelyen, vagy a kijelölt dohányzóhelyen teheted meg. Kérjük, hogy a csikket mindig a hamutartóba dobd el!

 

TŰZRAKÁS, BOGRÁCSOZÁS

Tüzet rakni csak és kizárólag a kijelölt tűzrakó helyen lehet az aktuális tűzvédelmi szabályok betartásával. (Tűz mellett oltóanyag elhelyezése, gyúlékony anyagok tűz mellől való eltávolítása.) Mielőtt ott hagyjátok a tűzrakó helyet, kérjük, győződjetek meg afelől, hogy a tüzet valóban eloltottátok-e.

 

KERTI KONYHA

A teraszon faszénnel üzemelő grill berendezést helyeztünk el. Ezt kizárólag 18 éven felüli személy üzemelheti be és használhatja.

 

WIFI, TV

A Kiskovászban nincs TV, viszont van egy projektor Chromecast-tal, melyre mobiltelefonod segítségével tudsz kapcsolódni, és egy óriási mozivászonná tudod változtatni az utca felöli szoba teljes falát. Ha mégsem moziznál, akkor beszélgethetsz, pihenhetsz, olvashatsz, nagyokat sétálhatsz, vagy csak egyszerűen nem csinálhatsz semmit.

Ha nem tudod teljesen otthon hagyni a munkát, meg kell nézned a leveleidet, el kell küldened egy emailt, vagy részt kell venned egy online konferencián, akkor a WIFI rendelkezésedre áll (felhasználónév, jelszó a Kiskovászban). De inkább csak pihenj, töltődj fel – mi ezt javasoljuk.

 

FŰTÉS, MELEG VÍZ

A Kiskovász fűthető. A házban kandallók adják a meleget. A fűtéshez szükséges tüzelőfa korlátlanul rendelkezésetekre áll a teraszon és a pajtában.

A kandallóban TILOS a tűzifán kívül más anyagot (műanyag, textil, egyéb hulladék) elégetni.

A ház elektromos fűtéssel is fűthető, a kívánt hőmérsékletet a készülék gombjaival tudjátok szabályozni.

Amikor elhagyjátok a Kiskovászt, győződjetek meg róla, hogy biztonságosan elzártok a kandallókat, és visszaállítottátok az elektromos fűtést.

A kandalló használata veszélyes üzem tud lenni. Kérjük, figyeljetek oda, ha használjátok. Ha valamiben nem vagytok biztosak, keressetek!

A házban füst-, és szénmonoxid érzékelőket helyeztünk el. Riasztás esetén, hagyjátok el házat és szellőztessetek.

A Kiskovászban a ti biztonságotokat szolgáló poroltó található, szükség esetén használjátok!

A fürdőben hideg és meleg víz vár benneteket, ugyanúgy, mint otthon.

A melegvizet „okos” bojler adja. Létszámtól függően előre beállítjuk a bojler működését.

 Kérünk Titeket, hogy takarékoskodjatok a vízzel. Kérjük, különösen ügyeljetek a vízcsapok elzárására.

 

PARKOLÁS

A Kiskovásznál kialakítottunk egy saját parkolót. Parkolhattok az épület előtt, vagy az udvarban.

 

BERENDEZÉSI ÉS HASZNÁLATI TÁRGYAK HASZNÁLATA

Kérjük, hogy a berendezési tárgyakat rendeltetésszerűen használjátok! A benti berendezési- és használati tárgyakat (ágy, ágynemű, matrac, nappali bútorok stb.) ne vigyétek ki a kertbe.

Kérjük, hogy a dekorációt ne vegyétek le a falról.

Kérjük, hogy minden olyan használati (konyhai, fürdőszobai, stb.) eszközt, amelynek használata veszélyt hordoz magában, körültekintően használjátok. (pl.: vasaló, mosógép, elektromos főzőlap, stb.)

A kültéri bútorokhoz tartozó párnákat és egyéb eszközöket esős időben és éjszakára ne hagyjátok a kertben, vagy a teraszon.

Kérjük, jelezzétek, ha bármilyen probléma adódik a használati tárgyak használata során!

 

A HÁZ ZÁRÁSA

Eltávozáskor és éjszakára zárjátok be a házat és a kaput.

 

ÉTKEZÉS

A Kiskovászban magatoknak kell gondoskodni az étkezésről, amelyhez a jól felszerelt konyha nyújt segítséget.

Igény esetén, felár ellenében feltöltjük a hűtőszekrényt reggelihez szükséges élelmiszerekkel, (tojás, vaj, sajt, kolbász, vagy szalámi) és friss, házi kenyeret is tudunk biztosítani, akár minden nap.

Kérjük étkezésre a konyhát, a teraszt és a kertet használjátok. A mikrohullámú sütőbe ne tegyetek be fémet tartalmazó tárgyat!

 

REND/TISZTASÁG

A Kiskovászt tisztán kapjátok meg, így kérjük, ügyeljetek a rendre, tisztaságra. A konyhában, a raktárban találhatók a tisztítószerek, seprű, felmosó, porszívó.

 

TAKARÍTÁS

Egy hétnél hosszabb tartózkodás esetén takarítás igénylésére van lehetőség felár ellenében. Amennyiben ettől eltérő, pl. napi takarítást szeretnétek, felár ellenében ez is megoldható.

 

KERT

A kertet mi gondozzuk. Kérjük, vigyázzatok a növények, és a kerti bútorok épségére! Ha van kedvetek, szedjétek, egyétek az éppen érő zöldségeket, gyümölcsöket.

Ne lepődjetek meg, ha néha-néha felbukkanunk a kertben öntözni, gyomlálni, kapálni stb…. És ha nem bírjátok ki, akkor segíthettek is!

 

SZEMÉT ELHELYEZÉSE

A hulladékot szelektíven gyűjtjük. A háztartási szemetet a konyhában, és a fürdőszobában található szemetesben tudjátok gyűjteni. A műanyag, fém, üveg és papír hulladékot pedig az udvaron található kinti kukába tudjátok elhelyezni. Kérjük, hogy háztartási szemetet, ételmaradékot ne tegyetek ki a ház mellé, mert odacsábítja a rágcsálókat.

 

FONTOS!

A WC csészébe a WC papíron kívül, mást, tampont, tisztasági betétet, nedves törlőkendőt ne dobjatok!

 

ORVOSI ELLÁTÁS

Nagytevelen háziorvosi rendszer működik. Rendelési idő: hétfő, szerda és péntek, 8:30-11:30 óra között.

Sürgős esetben a Pápai Gróf Eszterházy Károly Kórházban tudtok orvosi ellátást kapni!

A Kiskovászban elsősegélydoboz található, használjátok szükség szerint. Az elsősegélydobozt a konyhában, a fiókos tálalószekrény jobb oldali sarokrészében találjátok.

 

HÁZIÁLLAT

A Kiskovász állatbarát szálláshely. Ugyanakkor kérjük, hogy a foglaláskor jelezzétek, ha kisállatot is hoztok. Kérjük, ne hagyjátok őrizetlenül a kisállatokat a Kiskovászban. Figyeljetek kedvenceitekre, hogy ne tegyenek kárt a kertben, a berendezési tárgyakban. Ha megoldható, ne engedjétek a kisállatokat a bútorokra felmászni. Az állatok által okozott esetleges károk megtérítéséért ti feleltek. Szükség esetén tudunk szobakennelt biztosítani. 

 

EGYÉB RENDEZVÉNYEK

A Kiskovász jóval több, mint egy szálláshely. Lakásétterem és alkalmanként főzőtanfolyamoknak is helyet ad. Előfordulhat, hogy itt tartózkodásotok alatt a Zsuzsi’s Kitchenben (külön épület) gasztroprogram (kenyérkészítő-, tészta-, főzőtanfolyam) is lesz. Foglalásotok alkalmával erről tájékoztatunk benneteket, ha lesz ilyen program. Ha van kedvetek ti is csatlakozhattok! (Létszámtól függően!)

Felelősség

A Kiskovász nem rendeltetésszerű használatából, illetve a Házirend megszegéséből származó károkért anyagi felelősséggel Ti feleltek. Vagyontárgyaitokért a Kiskovász felelősséget nem vállal.

Kérjük, ne felejtsd: foglalásod véglegesítésével egyúttal elfogadod a Kiskovász házirendjét is!

Kiskovász Pajta & Inn

Nagytevel, Kossuth u. 27.

Beller Róbert +36306931895, vagy Beller Zsuzsanna +36309331316

NTAK Szállás regisztrációs szám: MA22034056